Kár, Kár Kárókatona!

A kárókatona nagyon ?eszes? madár, éber, óvatos, tanulékony, a kilövésére kifundált emberi trükköket hamar kiismeri (lőtávolság, leshely, fából készült csalimadár, stb). Kis számban történő kilövése sajnos csupán tüneti kezelést ad, állományszabályozása a tengeri fészektelepek felszámolásával lenne igazán hatásos, ami viszont olyan komplex (EU-s jogszabályi, természetvédelmi, szervezeti, anyagi, stb.) erőhatásokat igényel, ami jelenleg nem megoldott, az érintett tagállamok közötti megállapodások hiánya miatt nem teljesíthető

A nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) vagy hazánkban ismert nevén kormorán három jelentősebb európai populációja az Atlanti/nyugat mediterrán; Balti/közép-európai ; Fekete- tengeri/kelet mediterrán területén található. Hozzávetőleges európai teljes populáció mérete 1,8-2 millió egyed. A hazai populáció 3-4 ezer költő párból, 20 000 kóborló egyedből, és 30- 40 000 vándorló példányból tevődik össze. Az enyhe teleknek köszönhetően (?) az áttelelő populáció száma növekszik.

Testhossza 80?100 centiméter, a szárnyfesztávolsága 130?160 centiméter, tömege 1700?3000 gramm. Testtömege 30%-a a napi táplálékigénye, ezért hozzávetőlegesen naponta átlagosan 500-1000 g halat eszik. Főleg az 5-50 dkg méret közötti ivadék korosztályok fogyasztásában hatékony. A fészkelő és pihenő fákat is károsítja, melyeken nagy számban fészkel, azok a guanótól teljesen kiégnek, elpusztulnak.

A tengeren a kárókatona csak élő hallal él, amelyet akár 20-50méter mélységből is megszerez, hazai vizeinket tehát parttól-fenékig tudja vadászni. Kontinentális területek vizein másféle gerincesre is ráfanyalodik. A bécsi állatkertben az ottani kárókatonák fecskefogásra is rávetemedtek, forró nyári napokban a vízbe lapulva, hátravetett nyakkal, tátott szájjal lestek a víz fölött szálló fecskékre, hirtelen rácsapva elkapták és elnyelték, mielőtt azok kitérhettek volna. A Feröer-sziget állattartói sem kedvelik a kárókatonákat, mert még a bárányokra is rámerészkednek, azok élő testét vagdossák és így elpusztítják azokat.

Másfél-két percet bír ki a víz alatt, aktív úszással - mint a vidra - cikázva üldözi a halakat és kapkod utánuk a horgas csőrével. Közel sem halászik 100 százalékos hatékonysággal, ezért rengeteg sebzett hal marad utána a vizekben, a kampós csőrvég okozta borzalmas sérülésekkel. Mivel rövid távú vonuló, télen a magyarországi állomány nagyjából a 4-5 szeresére növekszik. Ilyenkor az iszapba bújt, vermelő halakat is felzavarja, sebzi, eszi. Többen azt a nézetet osztják, hogy a természet majd elintézi ezt a kérdést saját hatáskörben, és ha már kifaltak minden halat, úgyis éhen halnak. Azt gondoljuk, a hazai halállományra nézve nem lenne túl szerencsés ez a megoldás

Pár gondolatébresztő adat a kártétel nagyságáról:

Az ősztől-tavaszig itt tanyázó 30.000 vonuló madár naponta 15-30 ezer kilogramm, azaz 15- 30 tonna/nap mennyiséggel csökkenti hazai vizeink halállományát. A 6 hónapos itt tartózkodásuk alatti halveszteség megközelítőleg 2500-5000 tonna. Ennek a mennyiségnek (a természetvédelmi oltalom alatt álló halak értékét még megsaccolni sem lehet) termelői ponty egyenértékben (600 Ft/kg) számolva 1,5-3 milliárd forint az értéke.

Ekkora (szinte felfoghatatlan) értékben járulnak hozzá a hazai tógazdaságok, haltermelő létesítmények, horgásztavak, természetes nagytavaink, és kisebb-nagyobb folyóink a kormoránok minden napi betevőjéhez. Bárki számára belátható tehát, hogy jelentős anyagi, és ökológiai kárt, problémát hordoz magában a jelenlegi kormorán helyzet.

Kárpótlást a halgazdálkodási hasznosítók senkitől nem kapnak, és nem tudnak ilyen igényt beterjeszteni. Pusztán részleges megoldást ad a probléma enyhítésére a jogszabály. Hazánkban nem vadászható, ugyanakkor nem áll természetvédelmi oltalom alatt. A 13/200. KöM rendelet szerint Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfaj kategória szerint értelmezhető, viszont a jogszabály feltételei mellett lehetőség van riasztására és vadászati eszközökkel történő gyérítésére is.

Ennek alapján kérte meg szövetségünk is az általunk kezelt Duna szakaszra a riasztási és gyérítési engedélyt, melyet meg is kaptunk. A gyérítést tehát a hatályos jogszabályok alapján megkapott engedély birtokában, az abban leírtak maximális betartása mellett végeztük.

Befejezésül egy táblázat, mely a kormoránok létszámának növekedésével arányosan a természetes vizeink halász és horgászzsákmányának csökkenését mutatja. A számok magukért beszélnek, azt gondoljuk, jól látható az összefüggés. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a Duna halállományának csökkenésében nem kizárólag a kormorán a felelős. Külön téma lehetne a hajóforgalom növekedése, a kiszámíthatatlan egyre hektikusabb vízállás, a természetes ívóhelyek beszűkülése, eltűnése, a meder folyamatos mélyülése.

Kormorán	1996. madár (db)	2010. madár (db)	Növekedés (%)
hazai, vonuló	5 -10.000	20-25.000	400
Halfajok	1996. fogás (t)	2010. fogás (t)	Csökkenés (%)
Kecsege	35	4	89
Süllő	225	150	34
Márna	65	25	62